HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20 ember, akik olyan kínos helyzetbe kerültek, hogy azóta is ég tőle a fejük

Valószínűleg mindannyian kerültünk már olyan kínos helyzetekbe, amikor legszívesebben összekuporodtunk volna a padlón szégyenünkben, vagy mondjuk azonnal visszatekertük volna az időt. Ami azonban történt, az megtörtént, így utólagos idegeskedés helyett inkább csak nevetni kell a történteken, és esetleg elmesélni másoknak, hogy ők is nevessenek egy jót.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál mi magunk is gyakran kerülünk kínos szituációkba, ezért örömmel olvastuk a most következő internetezők történeteit, akik számára szintén nem ismeretlen fogalom az ilyesmi. 😁

    1. 1


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Mindig, amikor elkezdem hülyén érezni magam, visszaemlékszem, amikor az egyik kolléganőm először ment egyedül a benzinkútra és a kutas megkérdezte tőle, hogy mennyit tankoljon, ő meg csak annyit mondott: „Öö, nem tudom. Mondjuk, amennyiből egy hétig tudok kocsikázni”.

    2. 2


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egyszer terhességi tesztet vettem, majd a pénztáros izgatottan megkérdezte, hogy mit szeretnék, mi legyen az eredmény? Mondom „ööö, azt, hogy negatív” – erre leadott nekem egy rögtönzött előadást arról, hogy miért rossz dolog az abortusz, miközben öten álltak mögöttem a sorban.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Ha valaha is zavarban érzed magad, akkor jusson eszedbe, hogy egyszer odakommenteltem egy lány eljegyzési fotójához, hogy nagyon aranyos az apukájával, mire kiderült, hogy az valójában a vőlegénye.

    4. 4


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Az egyik barátom hetek óta panaszkodott, hogy mindennap avokádót talál a gyepén. Nem értettük, hogy miért dobna valaki minden nap egy avokádót az udvarára? Ki tenne ilyet?! Aztán rájött, hogy van egy avokádófája.

    5. 5


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egyszer azt hittem, hogy pénztárosunk süket-néma. Olyan szép és aranyos lány volt, mindig mosolygott, de soha nem szólt egy szót sem. Az egyik nap aztán odacsúsztattam neki egy cetlit, amin az állt: „nagyon aranyos vagy”, mire ő hangosan azt felelte: „Istenem, Te idióta. Egy osztályba jártunk általánosban, nem rémlik? Mögöttem ültél!”.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Életemben először kértem meg egy taxisofőrt, hogy kapcsolja ki a rádiót, mert nagyon idegesítő. Kiderült, hogy nem rádió, hanem CD, és a saját rapzenéje volt, amit ő énekelt fel a szabadidejében.
      Kínos.

    7. 7


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Akarsz hallani egy vicces sztorit? Épp az egyik ügyfelemet gyantáztam, aki nagyon meg volt rémülve. Amikor lehúztam az első csíkot, a hölgy akkorát ugrott, hogy leesett a parókája. Annyira zavarban voltam, hogy váratlanul én is levettem a saját parókámat, majd szépen befejeztem a munkám.

    8. 8


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Emlékszem, hogy egyszer, hetedik osztályos koromban leveleztem egy fiúval, aki tetszett. Akkoriban még az MSN-en könnyen át lehetett írni a dalok címét, ezért küldtem neki egy Beyonce-dalt, és azt mondtam, hogy én éneklek benne.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Ma elmentem meglátogatni a családot, és elég kellemetlen volt.

      *hangos lihegés, csattogás a parkettán*

      Én: ó, van kutyátok?

      Család: nem. ez a nagyapád. műtötték a gégéjét nemrég.

      Én: ... 😶

    10. 10


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egyszer nagyon hangosat fingtam a konditeremben (hogy megértsd: még én is hallottam, pedig fülhallgató volt rajtam, maximum hangerőn). Felálltam a súlyzó alól, kimentem, és soha többé nem mentem vissza.

    11. 11


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Azt hittem, hogy a saját képem alatti hozzászólásokat olvasom az Instán, de valahogy egy teljesen idegen ember képe alatt voltam, és válaszolgattam az alá érkező dicsérő kommentekre, hogy: „köszönöm szépen!”.

      Soha nem éreztem még magam ennyire kínosan.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Amikor 11. osztályos voltam, a szünetben hevesen vitatkoztunk arról, hogy ha csak egy csótány és egy légy maradna a Földön, akkor melyikük maradna életben. Nemsokkal később feljött egy osztálytárs, és gőgösen megjegyezte, hogy ha nem lennének emberek, akkor oxigén sem lenne, szóval teljesen értelmetlen dologról vitatkozunk.

    13. 13


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Veletek is előfordult már, hogy a szüleitekkel ültetek, filmet néztetek, és a szereplő hirtelen állást kezdett keresni a filmben? Te meg csak kínosan feszengtél, néztél ide-oda a szobában, miközben mindenki szemrehányóan téged nézett?

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Egyszer nagyon sírtam a metrón, majd odajött hozzám egy nő, és megkért, hogy adjam át neki a helyem.

    15. 15


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Tegnap az egyik diákom lerajzolt engem. Mondanom sem kell, hogy holnapra már be is jelentkeztem a fodrászhoz…😂😂🙌🏻

    16. 16


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Hétfő reggel álmosan mentem be egy berlini írószer boltba, hogy számológépet vegyek a fiamnak. 100 eurót nyújtottam a pénztárosnak, aki felém fordult, és megkérdezte: van 18?

      Olyan zavarban voltam, hogy azonnal elővettem a személyigazolványomat.

      A pénztáros nevetett, majd közölte – 18 euró.

    17. 17


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Ha kínosan érzed magad, amiért 4 napig otthon ülsz és semmit sem csinálsz, akkor jussak eszedbe én, aki egyszer 6 hétig egyáltalán nem hagytam el a lakást, a szomszédok pedig rám hívták a rendőrséget, mert azt hitték, hogy meghaltam.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Kemény napom volt. Épp jöttem fel a metróból, amikor megláttam egy hajléktalan lányt, kezében papírpohárral, amint a hidegtől remegve, szánalommal telve figyeli a mellette elhaladó járókelőket, akik nem dobnak pénzt a poharába. Megsajnáltam.

      Odamentem hozzá, és beledobtam néhány aprót, amit a zsebemben találtam, mire a lány: ,,B*zdmeg, a kávém!”

    19. 19


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Először mentem előadásra az egyetemen, nagyon fáradt voltam, mert épp éjszakai műszakom volt előtte. Elaludtam. A professzor odajött hozzám, az asztalra hajtott fejemre tette a kezét, majd megkérdezte: alszol?

      Mire én kínos zavaromban: „nem, imádkozom”.

      Majd mentegetőzni kezdett és bocsánatot kért.

    20. 20


      Követés
      Dean Winchester
      @Liked.hu

      Zokogva ültem be egy taxiba, amit egy körülbelül 25 éves indiai srác vezetett. Látta, hogy teljesen kivagyok, ezért megengedte, hogy rágyújtsak egy cigire a kocsiban, majd tört angolul így szólt: „nincs szerelem probléma nélkül”.

      Még mindig azt hiszem, hogy Pál apostol vitt akkor engem a taxijával.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

8 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Kis fingós, Hiába nem mentél visza, őrőkre emlékeszni fognak rád.
  • 17-es: baromi boldog lennék, ha ilyen b*zi szomszédaim lennének, akik állandóan azt lesik, hogy miket csinálok. Nekem nem tűnne fel, hogy egy szomszédomat nem látom 6 hétig. Van akit még nem is láttam soha.
  • 10,394
    20 hozzászólásElső hozzászólásÖregmotorosBeszélgetésindítóLétrejött!Első reakcióTizedik reakcióMozinéző10 hozzászólás
    Szerintem a süketnémának hitt pénztáros inkább értelmi fogyatékos.
  • A 18-as anyukámmalnis megtörtént egyszer. Egy üres épület párkányán ült az utcán,papír kávés pohár mellette-persze volt még benne egy kevés. És valaki egy százast dobott bele 😅. Anyu meg csak nézett ki a fejéből,hogy ez most mi volt? 
  • TISZTELT ÍRÓ!! MEGTALÁLTAM A KÓDOT: Dean Winchester!!!!!!!!!!

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.