HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20+ ember, aki legközelebb százszor is meggondolja, hogy vásárol-e valamit

    Mindannyian szeretnénk, ha a dolgok úgy alakulnának, ahogy azt elvárjuk. Sajnos azonban leggyakrabban épp ennek az ellenkezője történik: a süteménysütés katasztrófába torkollik, a munkahelyi dolgok sem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk, és természetesen az internetes vásárlásaink is sokszor hagynak kívánnivalót maguk után.

    HIRDETÉS

    Jól ismerik az ilyen vásárlási katasztrófákat cikkünk hősei is, akik csak a hozzáállásuknak köszönhetik azt, hogy minden balszerencse ellenére ma már csak jót mosolyognak a velük történteken.

    1. 1 ,,Ez egy drága torta, amit a testvérem születésnapjára rendeltünk."


    2. 2 ,,Megpróbáltam elkészíteni a burgonyarakást, amit az egyik Facebookos videóban láttam."


    3. 3 Nos, még szerencse, hogy egy az egyben olyan, mint a képen!


    4. 4 Szenzáció! SpongyaBob növesztett magának egy harmadik szemet!


    5. 5 Hé haver, hol a saláta?


    6. 6 Keress 10 különbséget a két kép között.


    7. 7 Várakozás és valóság - amikor először nézel bele az új távcsövedbe.


    8. 8 Ez a fokhagymás kenyér kissé egyszerűbb, mint a képeken.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 9 Amikor a fényzáró függönyről kiderül, hogy mégsem zárja a fényt.


    2. 10 ,,Szenvedélyem a romantika."


    3. 11 ,,Hozzáteszem, hogy nagyon elégedett voltam az új Dzsini maszkommal, míg fel nem vettem."


    4. 12 Megtévesztő halcsomagolás.


    5. 13 Nem egészen így mutatták a sajtos burgonya reklámjában.


    6. 14 Átverés...átverés mindenhol!


    7. 15 ,,Megpróbáltak kávébab formájú sütiket készíteni, de valami nem sikerült."


    8. 16 ,,A barátom anyja rendelt egy tortát a tanároknak a pedagógusok napja alkalmából."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 17 ,,Virágot küldtem a főnökömnek, hogy megköszönjem az előléptetést."


    2. 18 ,,A 11 éves húgom megpróbált kenyér-polipot készíteni."


    3. 19 ,,Az első blancmange készítési próbálkozásom csúfos kudarcba fulladt."


    4. 20 ,,A ma vásárolt szendvicsem, és a benne lévő töltelék."


    5. 21 Majd legközelebb biztos jobban sikerül!


    6. 22 ,,Még rosszabb az íze, mint amilyennek látszik."


    7. 23 ,,Aranyos babákat akartunk készíteni az esküvői tortánkra, de terhes szumó birkózók lettek belőle."


    8. 24 Na, most komolyan: hová raktátok ezt a rengeteg tölteléket?!


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 1,540
    Beszélgetésindító
    Irónikus, hogy az előbb olyan cikket néztem, amiben az elvárásnál is jobb volt.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.