HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokReddit

15+ alkalom, amikor a taxisok és az utasok katasztrofálisan félreértették egymást

    Külső szemmel nézve talán úgy tűnhet, hogy a taxisofőrök élete meglehetősen unalmas, de ez nem így van. Cikkünk szereplői például jól tudják, hogy még a legátlagosabb utazás is könnyen egy filmbe illő kalanddá változhat: például kiderülhet a sofőrről, hogy másodállásban varázsló, vagy hogy a karma bizony a személyszállítás területén is aktívan jelen van.

    HIRDETÉS

    Az internetezők előszeretettel osztják meg a közösségi oldalakon az utazás közben átélt kalandjaikat, mi pedig a Liked.hu-nál most ezek közül hoztuk el nektek a legérdekesebbeket.

    • Taxis vagyok. Talán én vagyok az egyik utolsó egyed abból a kihalás szélén álló járművezető fajból, akik még szeretik a csendes, nyugodt utakat. A beszélgetések elkerülése végett a következőt tettem: kinyomtattam egy „a sofőr siket-néma, ezért zenét játszik Önöknek, kedves utasok”. A rendszer remekül működött, mindenki síri csendben utazott, de nagyon meglepődtem, amikor néhány lány megkérdezte:
      – Tényleg siket-néma?
      Ők valószínűleg még jobban meglepődhettek, amikor hátra fordultam, rájuk néztem és közöltem, hogy „igen, az”. © RedMan86 / Pikabu
    • Egyszer egy furcsa fickót vittem. Utazás közben hátulról átölelte az anyós ülést és kedves bókokat súgott neki. Nem nagyon tudtam hova tenni, de a fuvar végén nagy borravalót hagyott. © Crow_T_Robot / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Sofőr egy varázsló

    • Késő este dolgoztam, amikor egy lányt kellett fuvaroznom. Beszállt, megbeszéltük a címet, és megkérdezte, hogy mennyi idő múlva érünk oda. A GPS 25 percet mutatott, szóval mondtam hogy úgy 25-30 perc. Kezébe vette a telefonját, felhívott valakit, majd mondta, hogy „11 perc múlva ott leszek”. Mivel este volt és nem volt forgalom, ezért elég gyorsan oda értünk, de ezalatt 2-szer is hívták őt, hogy hol van már. Mondja el valaki, miért kell hazudni azért, hogy utána újra hazudni kelljen?! © vadosoo19312 / Pikabu
    • Volt egyszer egy utasom, aki biztos volt benne, hogy megfigyelik és követik őt, ezért 20 percen át kellett össze-vissza bolyonganom vele a városba. Végül visszavittem oda, ahol felvettem, és nagyon hálás volt érte. © ismeretlen / Reddit
    • Nemrégiben a saját bőrömön tapasztaltam meg a karma fogalmát. Egy fiatalember szállt be a taximba, és megkért, hogy vigyem el a nem túl messze lévő irodaházba. Azt mondta, hogy most nincs nála készpénz, de adjam meg a számlaszámom, és ő majd elutalja nekem az irodában a gépéről. A pénz persze nem érkezett meg. Néhány órával később lányok szálltak be a kocsimba, és az egyik azt mondta: „Hé, van itt valami a földön!”. Egy személyigazolvány volt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon kié lehet, és hirtelen rájöttem, hogy a fickóé. Rákerestem a közösségi médiában, és írtam neki egy üzenetet. Másnap felhívott és elnézést kért, hogy még nem fizetett. Találkoztam vele és visszaadtam a személyigazolványát. Kétszer annyi pénzt adott nekem, mint amivel tartozott, de egyszer sem mert a szemembe nézni. Mit mondhatnék?! Vigyázz a holmijaidra és ne verd át a taxisofőröket. © ZlayaZaya666 / Pikabu
    • Édesapám hébe-hóba taxizgatott, és egyszer ingyen fuvart adott egy idegennek, mert beült mellé és azt mondta: „kövesse azt az autót!”. Apám egész életében arra várt, hogy valaki ezt mondja neki, és nagyon élvezte. © raleighstark / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Taxis szabály

    • Volt egy utasom, aki közölte, hogy egy vemhes kecskét kellene magunkkal vinni. Udvariasan el kellett hogy utasítsam. © ismeretlen / Reddit
    • Egy nap egy partira kellett mennem anyámmal, aki hátul utazott a taxiban.
      Én: *óvatosan próbálom kifesteni a szemem*
      A sofőr félreállt az út szélén.
      Anyám: „Mi történt?!”
      Taxis: „Hadd igazítsa meg nyugodtan a sminkjét. Ha elrontja, kevesebb borravalót fog adni.”
      *mindenki nevetett*
      Ment a borravaló a sofőrnek. © Jahnvi Gupta / Quora
    • Régen, amikor éjjelente gyakran taxiztam, észrevettem, hogy a taxisofőrök megvárják, míg belépek a lépcsőházba, és csak utána indulnak el. Kedves és gondoskodó gesztusnak tartottam. 3 évig tartott, míg rájöttem, hogy ilyenkor csak várják az új fuvart. © Omnisola / Pikabu

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Taxis és a fánkok

    • Késésben voltam a munkahelyemről, és ezért taxit kellett hívnom. Rossz kedvű voltam. A fickó olyan 60 év körüli volt, furcsa kinézetű. Beszálltam, köszöntem, majd mondtam a címet. Elindultunk, látta rajtam, hogy frusztrált vagyok. Megkérdezte, hogy szeretnék-e egy kis feltöltődést? Mondtam, hogy az piszkosul jól esne, majd elindított fejrázós death-metal zenét a telefonjáról, és azzal ott megölte a napomat. © MannyMaru / Pikabu
    • A barátom körülbelül egy éve kezdett el taxizni. Az első utasai az A Capella nevezetű iskolai énekkar 4 diáklánya volt, akik épp vacsorázni indultak és egész úton énekeltek. © Crow_T_Robot / Reddit
    • A repülőtérre mentem egy fuvarért. A pár beült a kocsimba, majd már egy ideje jöttünk, amikor feltűnt, hogy nagyon erős a szél. Láttam, hogy hátul le van húzva kicsit az ablak, amitől az autópályára érve nagyon erős lett a huzat, de nem mertem szólni, mert VIP ügyfelek voltak. 20 perc múlva a lány megkérdezi: „Nem húzhatnám fel az ablakot?!”. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy amikor az autómosónál ablakot mostam, lehúzva hagytam. © Jermontaz / Pikabu
    • Egyszer épp taxival utaztam, amikor a sofőr jó hangulatban mesélte nekem: „Szeretem a munkámat” – mondja. „Én vagyok a saját főnököm, és senki sem parancsol nekem.” Erre én: „Itt balra.” © RedMan86 / Pikabu

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.