Az ázsiai országok gyakran vegyes érzelmeket váltanak ki az európaiak körében: az örömöt gyakran felváltja a „Hogyan képesek így élni?” kiáltás. Kína és lakói különlegesen sajátos életmóddal bírnak, melyek egy része még mindig valóságos rejtélynek tűnik számunkra. Az ottani hagyományok és szokások legtöbbször teljesen összeegyeztethetetlenek az általunk ismert értékekkel, és nincs ez másképp a feleségek életével kapcsolatban sem.
A Liked.hu-nál most egy olyan blogger történeteiből állítottuk össze a mai cikkünket, aki Kínába költözött és ott alapított családot. Annyit elöljáróban is elárulhatunk, hogy nem minden európai nő lenne képes megszokni az ottani házas élettel kapcsolatos szokásokat.
Az anyós a család feje
A kínai családokban a férj anyja mindig a legtekintélyesebb. Ő tudja legjobban, hogy mi a helyes, és a család többi tagjának is követni kell őt mindenben. Vitatkozni teljesen felesleges vele, mert mindig az övé az utolsó szó. Az anyós és meny közötti konfliktusokat épp ezért elkerülhetetlennek tartják Kínában, ahol ez egyébként sok vicc alapját is képezi.
Kínában nem lehet a családtól elszeparáltan élni
Az európai családokban általában a fiatal házaspárok elköltöznek a szülőktől és csak ünnepekkor találkoznak velük, míg Kínában ennek az ellenkezője van: a férj családja ott a fiatal pár mindennapjainak részét képezik. A férj családtagjai szabály szerint bármikor előzetes figyelmeztetés nélkül beállíthatnak, és nem ritka, hogy akár néhány hónapig is ott maradnak. Bármennyire is kemény, ezt náluk el kell fogadni, mivel illetlenségnek tartják, ha valaki szóvá teszi ezt a rokonoknak.
A Kínába költözött blogger lány így emlékezett vissza: ,,Eleinte a férjem egyáltalán nem értette, hogy miért akarok külön költözni vele. Unalmasnak gondolta, és minden nap visszajárt a szüleihez és a testvéreihez egészen addig, míg gyerekünk nem született. Az anyósomat és az apósomat egyébként a helyi szabályok szerint nekem is „anyunak” és „apunak” kell szólítanom. Vicces, mert amikor mondok valamit a férjemnek, hogy pl. „A TE apád…” akkor ő mindig kijavít, hogy: „A MI apánk…”. Egyébként ő is anyának és apának hívja a szüleimet.”
Válás? Milyen válás?
A kínai házasságok az esetek túlnyomó többségében életre szólóak. A válás itt meglehetősen ritka esemény, sőt, társadalmi szempontból nézve egyenesen szégyenletes. Nem ritka, hogy a szeretőt tartó férjek a szeretőjükkel együtt jelennek meg a különféle családi eseményeken, mivel náluk ilyenkor a feleség mindent tud a viszonyukról, de mégsem szándékozik elválni a férjtől, mivel nem akar „elvált” nővé válni, akire ujjal mutogat a társadalom.
Felejtsd el a „gyerek az anyával marad” szabályt
Persze itt is vannak azért válások, és bár a világ többi részén ilyenkor teljesen természetes, hogy az anyával marad a baba, Kínában általában mégis inkább az apáknak ítélik oda a gyerekeket, mert úgy vélik, hogy a férfi szülő jobb életkörülményeket képes teremteni a gyermekeknek, mint az édesanyák. Úgy is mondhatnánk, hogy annál marad a gyerek, akinek magasabb a fizetése.
Szülés után az édesanyák egy hónapig nem hagyhatják el a házat, és néha még az ágyból sem kelhetnek fel
Zuòyuèzi – így hívják azt a „házi őrizet” szerű életmódot, amit a kínai nők élnek a szülés után. Egy teljes hónapig ilyenkor a nőknek otthon kell maradniuk, több réteg ruhába bugyolálni magukat, és tilos mozogniuk, elhagyniuk a házat, sőt még fürdeni is. Az egész hónapot szigorúan a gyógyulásnak kell szentelniük.
A blogger lány így emlékezett erre vissza: ,,Pontosan ismertem a Zuòyuèzi szokást és valahol féltem is tőle, hogy egy teljes hónapon keresztül korlátozva leszek a legalapvetőbb emberi jogaimban, de most, hogy mindezt átéltem, hozzáfűzhetek néhány személyes tapasztalatot.”
,,Először is, a kínaiaknak ez egy nagyon fontos hagyomány. Minden anyuka maga dönti el, hogy otthon akarja tölteni ezt a hónapot vagy egy nyilvános kórházban, ahol mindig egy nővér gondoskodik róla. Az én Zuòyuèzi-m otthon telt, az anyósom személyes felügyelete alatt. Engedékenyek voltak, ezért nekem megengedték, hogy mosakodjak, de az anyósom ragaszkodott hozzá, hogy egész hónapban pizsamában kell lennem.”
,,A Zuòyuèzi nem olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondolják a nők. Őszintén szólva én alapból nagyon nehezen akartam felvenni a kapcsolatot a világgal szülés után, szóval nekem kicsit talán még kapóra is jött a dolog, bár a rokonok látogatása így is megterhelő volt. Utólag elmondhatom, hogy egy jó dolognak tartom a Zuòyuèzi-t, és nagyon boldog vagyok, hogy az első hónapot éjjel-nappal a gyermekemmel tölthettem, nem pedig takarítással vagy bevásárolgatással. Egyedül a vége volt egy kissé nehéz, mivel én már 2 hét után úgy éreztem, hogy teljesen felépültem és készen állok visszamenni a nagyvilágba, azonban a főszabály miatt ezt nem tehettem meg és meg kellett várnom a hónap végét.”
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
