HIRDETÉS

8 dolog, amivel könnyedén magunkra haragíthatjuk a felszolgálókat egy étteremben


Minden művelt ember kötelessége, hogy udvarias legyen és ismerje, illetve be is tartsa a legfontosabb illemszabályokat. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a segítségünk és az udvariasságunk nemcsak felesleges, de egyben sokszor plusz teher is azok számára, akiknek kívánunk velük kedveskedni. Tipikusan ilyenek például az éttermi felszolgálók.

HIRDETÉS

A Liked.hu-nál most azokat a legtipikusabb dolgokat gyűjtöttük össze, amit az éttermek vendégei általában kedvességből tesznek, mit sem sejtve arról, hogy ezzel valójában inkább csak magukra haragítják a felszolgálókat, mivel fölösleges plusz munkát adnak nekik.

  1. 1 Egymásba pakolt tányérok

    aadccd53a0a16f4c72b1087c40

    Sokan összepakolják egy stócba a tányérokat és poharakat, azt gondolván, hogy ezzel majd megkönnyítik a pincérek dolgát. Ezt azonban sosem szabad csinálni.

    Minden pincérnek megvan a maga metódusa az asztal lepakolására, és a legtöbb esetben ebbe még csak véletlenül sem tartozik bele az egymásba pakolt tányérok és poharak cipelése.

  2. 2 Kapkodva leadott rendelés

    c2b08c52f0ab16fa59effc744e

    Sokan azt hiszik, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák a pincért akkor, ha az ital megrendelésével együtt nem adják le rögtön az ételrendelést is, mivel így megint vissza kell majd jönnie, és megkérdeznie, hogy sikerült-e már választaniuk.

    Ilyenkor ezek az emberek általában kényelmetlenül feszengve próbálnak kapkodva választani valamit az étlapról, mit sem sejtve arról, hogy valójában ezzel sokkal jobban húzzák a felszolgáló idejét, mintha közölnék vele, hogy jöjjön vissza kicsit később.

    Ha tehát egy étterembe megyünk, nyugodtan mondjuk el, ha még nem sikerült választanunk, és ne a felszolgálóval a fejünk fölött állva bújjuk az étlapot. A felszolgáló hálás lesz érte, ha nem pazaroljuk az idejét.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  3. 3 Saját magunknak választott asztal

    ed0b645b839da7cc61c6568bee

    Bár elviekben semmi sem tiltja, hogy oda üljünk egy étteremben, ahová szeretnénk, azért legtöbbször mégis érdemes a felszolgálót megkérdezni arról, hogy hol foglalhatunk helyet.

    A párunkkal ketten érkezve például nem illik elfoglalni egy 5-6 fős asztalt, még akkor sem, ha például onnan nyílik a legszebb kilátás az étterem ablakából. Több szempontból is érdemes megvárni, amíg a pincér kísér minket az asztalhoz, mivel így rögtön nyilvánvalóvá válik számára, hogy új vendégek vagyunk, és ez a rendelés folyamatát is jelentősen meggyorsítja.

  4. 4 Osztott borravaló

    Ettermi borravalo

    Vannak emberek, akik amikor nagyon elégedettek az éttermi kiszolgálással, akkor legszívesebben szeretnék ezt meghálálni az étterem minden alkalmazottjának külön-külön, és így például eltérő borravalót hagynak a felszolgálónak, a szakácsnak és a menedzsernek.

    Ez azonban teljesen fölösleges, ráadásul sok plusz munkát és kellemetlenséget okoz az étterem alkalmazottai számára. Az étkezés végén egy köszönöm, és az általunk megérdemeltnek gondolt borravaló átnyújtása éppen elegendő lesz, az étterem alkalmazottai pedig a többit majd elrendezik egymás között.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  5. 5 Ne hallgass, ha valami nem tetszik

    7819b350ba943ba3277793f2d7

    Nem ízlik az étel? Nem azt kaptad, amit rendeltél? Hallasd a hangod! Az étterem alkalmazottainak munkája nagyon fárasztó, ezért nem meglepő, hogy mint mindenki, ők is hibáznak olykor. Nem fognak megharagudni azért, ha valaki figyelmezteti őket erre, bár nyilvánvalóan fontos, hogy milyen stílusban tesszük mindezt.

    Ha udvariasan hívjuk fel a figyelmüket a hibára, akkor azon túl, hogy elnyerjük a szimpátiájukat és kicserélik a rendelésünket, sok esetben meglepetés ajándékot, például egy finom desszertet is hoznak nekünk kompenzációként.

  6. 6 Segítségnyújtás pincérnek

    91280e59718334ae0528d47888

    Sokan zavarban vannak a felszolgálók előtt, ezért ott próbálnak nekik segíteni, ahol csak tudnak: néha még a tányérok felpakolásában is próbálnak segíteni, ez azonban rossz ötlet.

    Mint arra már korábban is utaltunk, minden pincérnek saját módszere van a munkája végzésére, amibe nem fér bele az, hogy az egyébként jó szándék vezérelte vendég belenyúljon. Még ha nekünk, hétköznapi embereknek úgy is tűnhet sokszor, hogy a pincérek a képességeik tűréshatárait feszegetve viszik el például a tányérokat, bízzunk bennük, és legyünk tisztában azzal, hogy valószínűleg nem véletlenül csinálják ezt: nekik így kényelmes és időtakarékos.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  7. 7 Összetört dolgok feltakarítása

    f457e4557e95dc86a1b1edb10f

    Összetörtél egy tányért vagy egy poharat? Várd meg a pincért. Ő valószínűleg pillanatok alatt úrrá lesz majd a kellemetlenségen, hiszen napi szinten csinálnak ilyet a vendégek. Illik persze bocsánatot kérni a bénázásért, de nem érdemes például elkezdenünk takarítani, hiszen így maximum annyit érünk el, hogy a tányér/pohár feltakarításán túl az étterem dolgozóinak még a szilánkok által szétvágott kezünket is el kell majd látniuk.

  8. 8 Másik pincértől rendelés


    Előfordul, hogy a pincérünk elfoglalt, rohan ide-oda, amikor szükségünk lenne a segítségére. Az emberek ilyenkor gyakran úgy gondolják, hogy jobb, ha nem zavarják őt, és inkább egy másik pincérnek adják le a kérésüket. Érdemes azonban észben tartani, hogy ez sok plusz terhet jelent az étterem alkalmazottainak számára, különösen a számlázáskor.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Másolás

SZÓLJ HOZZÁ!

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!