HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉletmódÉrdekességek

17 izgalmas érdekesség az emberi testről, amit nem tanítottak meg nekünk az iskolában

    Az emberi test egy csodálatos szerkezet, ami az év 365 napján, minden óra minden percében óramű pontossággal teszi a dolgát, egészen életünk végéig.

    HIRDETÉS

    Az iskolában a tanáraink persze mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb információt sajátítsuk el vele kapcsolatban, ám mivel az emberi test egy mérhetetlenül összetett remekmű, ezért számos olyan izgalmas érdekesség létezik még, ami sajnos nem fért bele a szűk iskolai tantervbe. Az alábbi listával most ezeket próbáljuk meg egy kicsit pótolni, illetve kiegészíteni.

    1. 1 Csontjaink 10 évente teljesen megújítják önmagukat. Ez egy lassú és állandó folyamat, így elmondhatjuk, hogy testünkben mindig vannak “új” és “régi” csontok egyaránt.


    2. 2 Olyan sokat pislogunk, hogy az ébren töltött idő 10 százalékát lehunyt szemmel töltjük. Ha úgy vesszük, az ébren töltött óráink tizedében (több mint napi másfél óra) semmit nem látunk, teljesen vakok vagyunk.


    3. 3 Az agyunk által előállított elektromossággal meg tudnánk világítani egy villanykörtét.


    4. 4 Az emberi haj gyakorlatilag elpusztíthatatlan, egyedül a tűznek adja meg magát.


    5. 5 Az apró arcizmoknak köszönhetően akár 7000 különféle kifinomult arckifejezésre is képesek vagyunk. Ha eltávolítanánk az összes izmot az arcbőr alól, így nézne ki az emberi fej:


    6. 6 Veséink igencsak szorgalmasak: naponta huszonötször folyik át rajtuk a teljes vérmennyiségünk, vagyis 24 óra alatt közel 180 liter vért szűrnek meg!


    7. 7 Az emberi fog szerkezete éppen olyan erős, mint a cápák fogai.


    8. 8 A gyomorsavunk olyan erős, hogy ha a bőrünkhöz érne, egyszerűen kilyukasztaná azt.


    9. 9 A babáknak születéskor hatvannal több csontjuk van mint a felnőtteknek, ezek az évek előrehaladtával összeforrnak.


    10. 10 Ha megmérnénk az emberi szem felbontását, nagyjából egy 500 megapixeles fényképezőgépével lenne egyenlő. Olyat még a legújabb okostelefonok se tudnak.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.