HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

18 szobatárs, aki mellett véget nem érő kaland és gyötrelem az élet

    Az ember megválogathatja a barátait, a szerelmeit, egy valami felett azonban nincs hatalma, ez pedig nem más, mint a szobatársa. Az igazi gond persze ott kezdődik, amikor a szobatárs túlbuzgó (és fárasztó) humorérzéke szépen lassan elkezdi felemészteni az embert, hiszen ilyenkor nincs kihez fordulni, egyszerűen meg kell tanulni együtt élni az ebből adódó kellemetlenségekkel.

    HIRDETÉS

    Ha pedig a szobatársak okozta kellemetlenségről van szó, akkor az alábbi szerencsétlenek bizony ódákat tudnának zengeni.

    1. 1 ,,Hat hónapja (az új szobatárs érkezése óta) minden egyes ruhaboltban becsipogtam. A pénztárcámban kutakodva ma végre megtaláltam az okát mindennek…”


    2. 2 ,,Megkértem a szobatársamat, hogy olvassza le a fagyasztót, mire hazaérek. Amikor megérkeztem, ez a látvány fogadott…”


    3. 3 ,,Egy hétre elutaztam a családomhoz. Amíg távol voltam, a szobatársam gondoskodott róla, hogy nekem legyen a világ legcukibb számítógépe.”


    4. 4 ,,Elhagytam a lakáskulcsomat, de a szobatársam szerencsére felajánlotta, hogy csináltat nekem újat. Ezúton is köszi, haver.”


    5. 5 ,,Ma reggel bevásárolni voltam, de nem volt időm elpakolni a cuccokat, amiket vettem. Megkértem tehát a szobatársamat, hogy kezdjen velük valamit. Mire hazaértem, ez a látvány fogadott…”


    6. 6 ,,A szobatársam elutazott a családjához, de még mielőtt elment, gondoskodott róla, hogy ‘ne érezzem magam egyedül’…”


    7. 7 ,,Csak egy átlagos nap, a ‘szellemi fogyatékos’ szobatársammal.”


    8. 8 ,,Egy időben még sokszor kérdezgettem a szobatársamat, hogy miért nem hoz fel soha egy csajt se. Ma már nem teszek fel ilyen felesleges kérdéseket…”


    9. 9 ,,Egy ilyen szobatárs mellett sosem unatkozhat az ember…”


    10. 10 ,,A szobatársam rájött, hogy a pókok a gyengéim. Azt hiszem, ideje elköltöznöm…”


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.