5 éve élek Kanadában, és néhány dologtól még mindig kikerekedik a szemem

A nevem Mária, és egész életemben arról álmodoztam, hogy Kanadában fogok élni. Megvalósítottam az álmom: 5 évvel ezelőtt a férjemmel Torontóba költöztünk. Azt gondoltam, hogy itt minden más lesz, mint otthon, de nem számítottam rá, hogy ennyire.

A számunkra megszokott viselkedés itt néha furcsának tűnik, és ami a kanadaiak számára normális, az néha sokkol bennünket.

Az évek során, amióta Kanadában élek, sokféle helyzetbe kerültem, és egy kicsit megismertem a helyi élet sajátosságait, amelyekről most mesélni szeretnék nektek.

Nyelv

• Annak ellenére, hogy a Kanadába költözéshez nyelvet tanultam, az elején nehéz volt.
• Nem azért, mert rosszul tudtam angolul, hanem inkább azért, mert itt rengeteg bevándorló él a világ minden tájáról. És minden népnek megvan a maga akcentusa. Ezenkívül van egy helyi szleng is, amit nem tanítanak a tanfolyamokon.
• Az első munkám egy bisztróban volt, ahol volt néhány srác Indiából. Azért mentem oda, hogy dolgozzak és javítsam az angolbeszédemen. Néhány hónap múlva tényleg jobban kezdtem beszélni … indiai akcentussal.
• Ontarióban élünk, itt nagyon sok a bevándorló, ezért az emberek megértőek a frissen érkezettekkel szemben: nem mutatnak elégedetlenséget a rossz kiejtés miatt, sőt még igyekeznek is lassabban beszélni. De nem mindenhol toleránsak ennyire: ahol kevés a bevándorló, ott általában nem kímélik az embert. Sőt, néha direkt gyorsabban kezdenek beszélni, hogy kellemetlen helyzetbe hozzanak.

Ingatlan

• Torontóban nagyon nagy a kereslet az ingatlanok iránt, és létezik egy bizonyos vásárlási procedúra. Például nekünk megtetszett egy ház, de csak a ingatlanosunk küldhet ajánlatot a vásárlásra az eladónak – mi magunk nem. Reméltük, hogy alkudhatunk és lejjebb vihetjük az árat, ahogy ez nálunk megszokott. De kiderült, hogy itt minden fordítva van: nem alkudozás van, hanem aukció. Egy kicsit hezitáltunk, és a ház tulajdonosa már tízezer dollárral magasabb ajánlatot kért tőlünk a megszokottnál.
• A zord telek ellenére itt könnyűszerkezetes házakat építenek, gyapottal szigetelve. Nekünk, akik a téglaházakhoz szoktunk, az ilyen házak faháznak tűnnek. Sokáig nem tudtunk beletörődni ebbe a helyzetbe, de más lehetőség egyszerűen nincs. Vagyis van, de egészen más áron. A házakban gázkazánnal fűtenek. Ha a kazán elromlik, a ház pár óra alatt jéghideg lesz. Egyébként ezekben a házakban borzalmas a hangszigetelés.
• 30-40 emeletes lakóházakat építeni Toronto belvárosában, amelyek ablakai közvetlenül a város főpályaudvarának számos vágányára néznek – miért ne? Naponta 24 órában, minden percben áthalad ott egy vonat, de ez senkit sem zavar – az emberek százezrek dollárért vásárolnak ott lakást. Hiszen ez a belváros.

Költségek

• Kanadában a gyest egy évig fizetik. 4 évesen a gyerek iskolába megy (valójában ez egy óvoda az iskola épületében). A gyes és az iskola közötti időszakban pedig választani kell a tanúsítvánnyal rendelkező óvoda (1300 dollártól + étkezés és extra foglalkozások) és a tanúsítvánnyal nem rendelkező, azaz otthoni minióvoda (maximum 5 gyerek) között. Ez megengedett, de a gyermekek felügyelete a minióvodákban lényegesen rosszabb. Viszont feleannyiba is kerül. Van még bébiszitter is: körülbelül 8 dollár óránként, azaz 1400 dollár havonta.
• Köztudott, hogy Kanadában az egészségügy ingyenes. De ha fáj a fogad, akkor a zsebedbe kell nyúlnod. A szépészeti beavatkozásokról pedig nem is beszélve: például a lányunk fogszabályzója 6000 dollárba került nekünk.
• A Kanadába költözés előtt az egész családdal többször is elmentünk hetente étterembe. Most az étterem inkább egy társasági esemény. El tudunk rágcsálni valamit menet közben viszonylag egészséges gyorsétteremben, de az, hogy beüljünk és vacsorázzunk az egész családdal, most már drága mulatság. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy vacsoránként minimum száz dollárt hagyjon ott az éttermekben. És annak ellenére, hogy a férjemmel mindketten dolgozunk, és korántsem éhezünk, van ennél fontosabb kiadásunk is.

Étkezés

• Kanadában teljesen hiányzik az éttermi kultúra. Még egy középszintű, nem is rossz helyen is valószínűleg olcsó csempét és egyszerű bútorokat fogsz találni. Az étterem fő célja az étel, nem a vendégek vizuális élvezetének kielégítése. Finom ételeket szolgálnak fel, van asztal és szék – ez itt elég. A fotón például egy tipikus, nem is alacsony kategóriájú éttermet látsz. Otthon egy ilyen műanyag székekkel berendezett helyre be sem tenném a lábam. De itt ez normális.

• Az itt tartózkodásunk első évében a férjemmel elmentünk egy meglehetősen jó étterembe megünnepelni a születésnapját. Szépek és csinosak voltunk – ez mégiscsak egy ünnep volt. A szomszéd asztalnál egy munkásruhás srác ült. Lesokkolódtunk. Nálunk egyszerűen nem engedték volna be. De itt demokrácia van. Most már megszoktuk ezt, és nem várunk sokat az éttermektől.

Társadalom

• Kanadában nem illik közvetlenül kifejezni a nemtetszésünket. Ha egy eladó vagy taxisofőr goromba velünk, a cég irodájában jelezhetjük a problémát, vagy üzenetet hagyhatunk a weboldalukon. Mindenhol kamerák vannak – a vezetőség meg tudja tekinteni/meg tudja hallgatni a felvételt, és eldönti, hogy jogosak-e a panaszok. Ha igen, a munkavállalót továbbképzésre küldik. Nem kell veszekedni és idegeskedni.
• Néhány évvel a költözés után vettünk egy házat Toronto külterületén. Az első nyáron már kaptunk is egy bírságot a magas fű miatt (a fotón látható, az út melletti rész). Kiderült, hogy a lakónegyedekben speciális szolgálat járőrözik, és figyeli a rendet. Kicsit késlekedtünk a fűnyírással, és azonnal jött a bírság. Ez annyira „külföldi” volt, hogy még nevettünk is rajta. Azóta viszont szorgalmasan nyírjuk a füvet.

• Minden tanév végén feloszlatják az osztályokat, és a következő tanév elején újra összeállítják őket, mindig új osztályfőnököt kapnak. Eleinte nem értettem, hogy miért van ez, és dühös voltam: a gyerek éppen megszokta és beilleszkedett, a következő tanévben pedig megint ismerkednie kell a gyerekekkel és a tanárral. De aztán rájöttem: így megszűnik a verseny az osztályok között, a gyerekeknek nincsenek riválisai, és ezzel igyekeznek minimalizálni a zaklatást.
• Karácsonykor ajándékot szokás adni mindenkinek: kollégáknak, szomszédoknak, a barátok családtagjainak, tanároknak, sőt még a boltban kedves eladónak is. Az első évben nem tudtunk erről, ezért néhányszor kellemetlen helyzetbe kerültünk. A karácsonyi ajándékok rengeteg pénzbe kerülnek, és hosszasan kell agyalni, hogy kinek mit vegyünk. Jobb már nyáron elkezdeni a karácsonyi készülődést – akkor nem terheli meg annyira a költségvetést. Viszont utána nagyon kellemes érzés ajándékozni.

• Kanadában szokás mosolyogni az idegenekre, és pláne a szomszédokra. De ez nem jelenti azt, hogy barátok vagytok. Egyszer cseréltük a régi kerítést. A szomszéd jóindulatúan figyelte a munkánkat, és amikor a kerítés elkészült, közölte, hogy 20 cm-rel meghaladja a megengedett magasságot, és le kell bontanunk, különben bepanaszol és megbírságolnak. Ezúttal már nem nevettünk. Igaz, az összes szomszéd közül csak ő volt ilyen kellemetlen.
• Összességében az emberek nagyon kedvesek, mosolygósak, és mindig készek pár szót váltani. De senki sem siet összebarátkozni veled. És ha egy nagyvárosban ez normálisnak tűnik, akkor a kisvárosokban és falvakban ez észrevehető. Például a helyiek rendezhetnek egy közös bulit a környéknek, de téged nem hívnak meg – még 5-10 év ott lakás után is idegennek számítasz.
• A kanadaiak rengeteg szemetet termelnek. Rengeteg a műanyag, és senki sem foglalkozik különösebben ezzel a témával. De igaz, hogy igyekeznek szelektíven gyűjteni. Néhány helyen még speciális kukák is vannak a pizzásdobozok számára.

• Az 1960-as években Kanadában törvényt fogadtak el a háziasszonyok védelmében: válás esetén a férjnek pénzzel kellett ellátnia a volt feleségét a viszonylag gondtalan megélhetéshez. Az idő telt, és mostanra a törvény gyakran bumerángként üt vissza: ha a férj és a feleség bíróságon válik el, és a feleség hivatalos jövedelme meghaladja a férj jövedelmét, akkor a feleségnek kell tartásdíjat fizetnie a volt férjének. Ezenkívül a bíróság kötelezheti a nőt arra is, hogy megossza vele a nyugdíját, amiért egész életében dolgozott.
• Ha már a válásról beszélünk: a bíróságon való válás hihetetlenül drága „mulatság”. Ez több tízezer dollárba kerül. Egy átlagos ügyvédi konzultáció 500 dollárba kerül. A viszonylag „békés” válás kb. 30.000 dollárba kerül, és ez még nem a legrosszabb forgatókönyv. Ezért a megegyezni tudó házastársak általában csak egy speciális megállapodást írnak alá a közjegyzőnél, amelyben rögzítik az összes pénzügyi és személyes kapcsolatukat.

Még nincs vége, a bejegyzés a hirdetés alatti gombra kattintva folytatódik!