HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

8 izgalmas tény, ami bizonyítja, hogy egy kicsit mindannyian szuperhősök vagyunk

    Az emberi test egyszerűen csodálatos. Ehhez azt hiszem, kétség sem férhet, pláne, hogy testünk egyes működését még mind a mai napig nem vagyunk képesek teljesen megérteni.

    HIRDETÉS

    Ezt pedig már csak tovább fokozzák azok az izgalmasabbnál-izgalmasabb tények, melyekről józan paraszti ésszel az ember első hallásra azt gondolná, hogy ilyenekre biztos csak a szuperhősök képesek, pedig ez egyáltalán nem így van, sőt…🤓

    1. 1 Mi vagyunk a legjobb hosszútávfutók a világon.


      Sebességünk persze nem vetekedhet például egy gepárddal vagy lóval, de kitartásban messze minden főemlőst magunk mögé tudunk utasítani. Erre a legjobb példa Dean Karnazes hosszútávfutó, aki 560 kilométert volt képes futni megállás és alvás nélkül. A profi futónak ez 80 órájába és 44 percébe telt még 2005-ben, és noha meglehet, hogy mi a székünkből felpattanva nem valószínű, hogy képesek lennénk erre, azért ha mi is olyan profi szinten csinálnánk ezt, mint Dean, valószínűleg képesek lennénk őt megközelíteni, és egyúttal magunk mögött hagyni az összes ma is élő főemlőst hosszútávfutásban.

    2. 2 AZ EMBERI MÁJ KÉPES REGENERÁLNI ÖNMAGÁT, AKÁRCSAK EGY GYÍKNAK A FARKA.


      Persze más szerveink is, mint például a csontjaink, vagy éppen a bőrünk és az idegsejtjeink is képesek regenerálni magukat egy-egy sérülés után, de amire a máj képes, az mégis messze a leghitetetlenebb közülük. Az emberi máj ugyanis még akkor is képes eredeti méretűvé ,,visszanőni", ha valamilyen műtét vagy baleset folytán az illető elvesztette annak a 75 százalékát. Elképesztő!

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 AZ EMBERI HARAPÁS AKÁR 50%-AL IS ERŐSEBB, MINT EGY GORILLA HARAPÁSA.


      Ausztrál tudósok megállapították, hogy a vastag fogzománcnak és erős gyökereknek köszönhetően az emberi harapás jó néhány főemlőst, többek között a gorillákat is maga mögé utasítja, legalábbis ami annak erősségét illeti.

    4. 4 EGY SZUPERSZÁMÍTÓGÉPNEK 40 PERCRE VAN AHHOZ SZÜKSÉGE, HOGY SZIMULÁLJON EGYETLEN EGY EMBERI AGYI AKTIVITÁST.


      Ehhez egy 1,4 millió gigabájttal felszerelt szuperszámítógépet hoztak létre, ám a gépnek így is 40 percébe telt, mire sikeresen szimulált egyetlen egy agyi működést.

    5. 5 AZ EMBERI AGYBAN KÖZEL UGYANANNYI IDEGSEJT TALÁLHATÓ, MINT AHÁNY CSILLAG VAN A TEJÚTRENDSZERBEN.


      Nem véletlenül az agyunk az egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb szervünk, a benne található idegsejtek (neuronok) száma például gond nélkül felveszik a versenyt a Tejútrendszerben található csillagok számával. Elképesztő!

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 AZ EMBERI EMLÉKEZET ,,MÉRETE" KÖRÜLBELÜL 30 EZER IPHONE TELEFON TÁROLÁSI KAPACITÁSÁVAL MEGEGYEZŐ.


      Tudósok megállapították, hogy az emberi agy körülbelül 1 millió gigabájt adatot képes elraktározni, amiket aztán fel is tud idézni. Ez nagyjából 30 ezer átlagos, 32 gigabájtos iPhone okostelefonnak felel meg, de persze elég nagy a szórás, hiszen vannak emberek, akiknek ennél sokkal rosszabb a memóriája, de olyan szuper-emberek is léteznek, akik például életünk minden egyes másodpercére úgy képesek visszaemlékezni, mintha az néhány pillanattal ezelőtt történt volna.

    7. 7 AZ EMBERI IZOMZAT SOKKALTA ERŐSEBB, MINT GONDOLNÁNK.


      Stressz és/vagy életveszélyes helyzet hatására nagy mennyiségű adrenalin szabadul fel a testünkben, melynek köszönhetően az emberi izomzat ereje tulajdonképpen egy gép erejével is vetekedhet. Számos ember létezik a Földön, aki bizonyítottan képes volt például egy autót is felemelni annak érdekében, hogy megmentse magát vagy gyermekét a biztos haláltól, de olyan eset is történt, amikor egy férfi egy egész helikoptert emelt ki a vízből, hogy megmenthesse az alá szorult fivére életét.

      Ezt később tudósok segítségével egy mesterséges környezetben meg is próbálták reprodukálni, ám a fiatalember ekkor már az életveszélyes helyzet hiányában nem volt képes a helikopter tömegével megegyező súlyt megmozgatni. Az eset mindenesetre így is elképesztő!

    8. 8 VALÓJÁBAN MINDANNYIAN VILÁGÍTUNK.


      Japán kutatóknak ultra-érzékeny kamerák segítségével sikerült rögzíteniük, hogy az emberi test épp úgy képes ragyogni, mint számos, például tengeri élőlény a Földön. Ez a kibocsájtott fény persze 1000-szer gyengébb, mint amit az emberi szem érzékelni képes, de mindez a lényegen mit sem változtat: egy kicsit mindannyian szuperhősök vagyunk.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

3 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
    • 9,814
      Rendszeres látogatóKommentkirályTörzsvendégBeszélgetésindító10 hozzászólás
      ebből következik, hogy a cikk (az eredeti) valószínűleg ennél régebben íródott

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.