Hogyan változtak a fürdőruhák a történelem során (szerencse, hogy 2010 már elmúlt)

A vasúti közlekedés elterjedésével könnyebbé és gyorsabbá vált az emberek számára a nagy távolságú utazások lebonyolítása, ami kétségkívül hozzájárult a turizmus fejlődéséhez és a népszerű üdülőhelyek kialakulásához. A felső osztály képviselői azonban nem szerették volna meztelenül mutogatni a testüket a nyilvánosság előtt, ezért megjelentek az első fürdőruhák, melyek a nőknél és a férfiaknál egyaránt rövidnadrágra és pólóra emlékeztető elemekből állt. Utóbbiak a szőrös mellkasukat szerették volna takargatni, ezért volt szükség felsőrészre az esetükben.

A jövőben aztán a fürdőruhadivat alakulását mindennél jobban befolyásolni kezdték az olimpiai játékok. A világversenyeken hamar egyértelművé vált, hogy a bő fürdőruhák akadályozzák a sportolókat az úszásban, ezért rövidesen olyan ujjatlan fürdőruhák láttak napvilágot, amik már megpróbálták kiküszöbölni ezt a problémát.

A 30-as években olyan népszerű divattervezők, mint például Coco Chanel is beszálltak a fürdőruha-bizniszbe, melynek eredményeképp megjelentek a színes, a nők barnaságát kihangsúlyozó ruhadarabok. A férfiak egyúttal megszabadultak a fürdőruhák póló-szerű felső részétől és a máig jellemző rövidnadrágokat kezdték használni.

A második világháború az emberek életének minden szegmensét érintette, beleértve a fürdőruhadivat változását is. Mivel csökkenteni kellett a ruhagyártáshoz használt anyagok mennyiségét, ezért megjelentek az első két részből álló fürdőruhák.

Valamikor ekkor tájt kezdték el felfedezni az emberek, hogy a nőknek márpedig piszkosul jól állnak a fürdőruhák és ők is sokkal jobban élvezik a kétrészes, testhez simuló darabokat. Ekkor vette kezdetét a bikinik előretörése, melynek egyik élharcosa a Cannes-i tengerparton pózoló Brigitte Bardot volt.

A 60-as években már számtalanféle-fajta fürdőruhát lehetett kapni, a nők pedig szívesen kombinálták a különféle stílusokat saját ízlésüknek megfelelően. Csak egy számított: az új, rugalmas és gyorsan száradó anyagból, lycra-ból készüljön.

A 70-es években a nők már nem tudtak ellenállni a bikininek, és miután végleg leküzdötték a vele kapcsolatos szégyenlősségüket és félelmüket, bátran használni kezdték. Tetszett nekik, hogy ezek a modellek nagyon kényelmessé tették a napozást.

Bár a 80-as években a divat visszatért az egyberészes fürdőruhákhoz, ezek is jóval apróbbak, és stílusosabbak lettek.

A 90-es években a Baywatch című sorozat természetesen a fürdőruhadivatra is rányomta bélyegét. A tengerparton futó Pamela Anderson és társai láttán mindenki piros színű fürdőruhában akart villogni a strandon.

A nagy Baywatch-láz lecsengése után a nők visszatértek a kétrészes bikinikhez, azon belül is a mini-bikinikhez, melyek még kisebbek voltak, mint valaha. Rendkívül népszerűek volt még ekkoriban a fürdőruhakiegészítőként kapható vászon anyagok, melyekből rögtönzött ruhát és szoknyát készítettek maguknak a nők a strandon.

A 2010-es évek hosszú idő után ismét az egyik legkényelmetlenebb időszak lett a fürdőruhadivat tekintetében, a piacon ugyanis megjelentek az extrémebbnél-extrémebb monokinik, amik bár kétségkívül látványosra és gyönyörűre sikeredtek, pokollá tették a napozást, ezért minden divatosság ellenére sokan inkább a jól bevált bikini mellett döntöttek.

Idén nyáron az elmúlt éveknek megfelelően kismillió különféle fürdőruhadivattal találkozhatunk, bár a legszembetűnőbb talán, hogy elkezdtek visszatérni a több részes retro-fürdőruhák, a jól megszokott klasszikus színeket idézve. Nem hiába, ahogy a mondás is tartja: a történelem ismétli önmagát.