HIRDETÉS BEZÁRÁS
Egyéb

Az amerikai haditengerészet új csodafegyvere elnémítja az embereket

    Az amerikai haditengerészet sikeresen létrehozott egy speciális elektronikus eszközt, melynek célja, hogy megakadályozza az emberek beszédét. A nem halálos fegyver tulajdonképpen egy mikrofonokkal és hangszórókkal felszerelt eszköz, ami rögzíti a beszélő hangját, majd magas hangerőn, koncentráltan visszajátssza azt az illetőnek.

    HIRDETÉS

    A New Scientist jelentése szerint a fegyvert még 2019-ben fejlesztették ki és szabadalmaztatták, de csak nemrég mutatták be hivatalosan.

    Ahad fegyver

    A fegyver fő célja, hogy annyira megzavarja a célpontot a saját beszédjének visszajátszásával, hogy egyszerűen képtelenné válik kommunikálni más emberekkel.

    Az AHAD-nak (handheld acoustic hailing and disruption) nevezett technológia képes rögzíteni a beszédet és ezredmásodperc alatt azonnal egy célpontra sugározni. A fegyver lényegében kicsit olyan, mint egy bosszantó, állandóan hozzánk beszélő testvér, aki miatt nem tudunk koncentrálni a házi feladatunkra – persze kicsit drasztikusabb kivitelben.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.