HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

11 történelmi rejtély, amire a mai napig sem tudnak magyarázatot adni a tudósok

    A történelem tele van ismeretlen, rejtélyes eseményekkel, melyek csodája, hogy minél inkább próbálunk magyarázatot találni rájuk, annál titokzatosabbá és bonyolultabbá válnak.

    HIRDETÉS

    Vannak dolgok, amelyekre talán már soha nem is fogunk választ kapni, mint például az alábbi cikkben összegyűjtött 11 rejtélyes múltban történt esemény, amit még most, több évtizeddel vagy évszázaddal később sem voltak képesek megfejteni a tudósok.

    1. 1 A titokzatos "táncoló pestis", amitől halálra táncolták magukat az emberek.


      1518 júliusában rejtélyes jelenségnek lehettek tanúi Strasbourg városának lakói. A források szerint az egész hátterében egy asszony, Frau Troffea állt, aki egyszer csak táncolni kezdett az utcán. Megállás nélkül táncolt, egyes források szerint négy, mások szerint hat napig.

      Ez még önmagában nem lett volna olyan különleges, hiszen máskor is történt már olyan, hogy valaki megbolondult. Ami igazán szokatlanná teszi az egészet, hogy az emberek szépen lassan elkezdtek csatlakozni az asszonyhoz, augusztus végére pedig már mintegy 400 ember táncolt, minden különösebb ok nélkül. Időközben persze sokan meghaltak közülük szívroham vagy agyvérzés következtében, de mindig újabb és újabb emberek csatlakoztak hozzájuk. A táncoló járványnak szeptemberben lett vége, amikor a túlélőket egy zarándokhelyre szállították, ahol végre abbahagyták a táncolást. A tudósok a mai napig nem tudják, hogy mi állhatott a jelenség hátterében.

    2. 2 Az ember, aki zseni lett a fejsérülés után.


      Képzeld el, hogy egy nap arra ébredsz, hogy zenei zseni vagy, pedig soha életedben nem játszottál még semmilyen hangszeren. Furcsának hangzik, nem? Hiszed vagy sem, Derek Amato-val gyakorlatilag ugyanez történt egy 2006-ban bekövetkezett fejsérülés hatására.

      Derek egy medence szélébe ütötte be a fejét, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Nemcsak a hajának, de memóriájának egy jelentős részét is elvesztette, viszont csodák-csodájára sikerült szereznie egy készséget, amit sokan egész életükben sem képesek profi szinten elsajátítani – zeneszerzővé vált. Elmondása szerint a feje hirtelen tele lett zenékkel és a hangszereken is azonnal tökéletesen tudott játszani, noha soha életében nem vett részt semmilyen zenei oktatáson. A Dereket megvizsgáló orvosok a férfinél szinesztéziát diagnosztizáltak – ezt tartják a megmagyarázhatatlannak tűnő jelenség okozójának, de sokan még ma is vitatkoznak az állítással. 

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Egy ritka felhőképződmény, ami naponta jelenik meg az Ausztrália partjainál található Tiwi-szigeteken.


      Az ausztráliai Tiwi-szigeteken szeptembertől márciusig minden délután megjelenik egy bizonyos „Hector” névre keresztelt viharfelhő, amit noha számtalan szakember és meteorológus tanulmányozott már az évek során, mégsem sikerült ezidáig helytálló magyarázatot találni az állandó zivatarfelhő kialakulására. A viharfelhő nevét egyébként egy pilóta adta még a második világháború idején, aki a rendszeres légi gyakorlatok során lett figyelmes az ismétlődő természeti jelenségre.

    4. 4 A jelnyelvet beszélő gorilla, aki megválaszolta a halál kérdését.


      Kevesen tudják, de a pszichológus Francine Patterson nevéhez egy igen érdekes esemény fűződik. Francine volt ugyanis az első feljegyzett ember a történelemben, aki képes volt jelnyelvre tanítani egy gorillát, Kokót.

      Egy nap az egyik teljesen átlagosnak indult beszélgetés azonban valódi filozófiai vitát okozott a tudományos világban. A férfi egy csontvázat mutatott a gorillának, majd megkérdezte, hogy „ez élő vagy halott?”. Koko egyértelmű választ adott: „Halott.” A férfi ezután megkérdezte az állattól, hogy hova jutnak a halott állatok, mire a gorilla így válaszolt: „Egy kényelmes lyukba”. Ezután dobott egy búcsúcsókot Francine-nek. Koko válasza bombaként robbant a tudományos világban, számos kérdést hagyva maga után, ami mindmáig tisztázatlanul áll.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 5 A kézirat, ami ismeretlen nyelven íródott.


      Körülbelül 500 évvel ezelőtt egy ismeretlen író egy ismeretlen témájú könyvet írt, ismeretlen nyelven. Jól hangzik, nem? A kézirat Wilfrid Michael Voynich tiszteletére a Voynich-kézirat nevet kapta - a férfi 1912-ben egy olaszországi piacon vásárolta a könyvet.

      Ekkor figyeltek fel a könyv valódi különlegességére, vagyis hogy a nyelvezete egyik másik létező vagy kihalt nyelvhez sem hasonlít. Az évtizedek során számos kriptográfus, sőt még világháborús kódtörők is dolgoztak a kéziraton, de senkinek sem sikerült kideríteni, hogy mi állhat a szövegben.

      Gondolhatnánk persze, hogy valaki csak tréfából, halandzsa nyelven írta a könyvet, mivel azonban 272 oldalról van szó, és jól kivehetően ismétlődő nyelvtani szabályokra lehet bukkanni az egyébként ismeretlen szövegre – ezért a tudósok kizárták ennek a valószínűségét.

      2017 szeptemberében egy történetkutató, Nicholas Gibbs kijelentette, hogy sikerült megfejtenie egy könyvet. Szerinte a mű egy női egészségügyi kézikönyv, amelynek furcsa nyelvezete valójában csak egy csomó latin rövidítés és ligatúra. Mint korábban sok más „megfejtést” a tudóstársadalom Nicholas munkáját is megcáfolta: a rövidítések nyelvtanilag ugyanis nem állnak össze, latinul pedig semmi értelmük sincs. Így a Voynich-kézirat továbbra is az emberiség történelmének egyik legizgalmasabb rejtélye-

    6. 6 Kleopátra elveszett sírja, amit sosem találtak meg.


      Számos hírt olvashattunk már arról, hogy régészek újra és újra megtalálták Kleopátra sírját, ám a valóság az, hogy mindmáig senki sem tudja pontosan, hol lehet eltemetve az emberiség történelmének egyik leghíresebb asszonya. Végakarata szerint a szeretője, Marcus Antonius mellé kellett volna temetni, ám minden kutatás és ásatás ellenére sosem sikerült nyomára akadni a valódi temetkezési helynek. Nem Kleopátra azonban az egyetlen híres személy a történelemben, akinek rejtély övezi a sírját: például Mozart és Dzsingisz kán is máig ismeretlen helyen lett eltemetve.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

7 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Hú, az eszkimóstól szabályosan megijedtem, olyan jóleső borzongás futott végig rajtam . Érdekes cikk volt amúgy, több ilyen lehetne 
    • A linken mellékelt cikket is végigolvasva az embereken történt kísérletezést valószínűsítem. Ezt a temetett testek kihantolását és eltűnését is magyarázza. A cikkben ugyan nincs utalás rá és úgy általában sem előszeretettel emlegetett tény, hogy Kanada számára az inuitok útban voltak és sok esetben megdöbbentően embertelen módokon, szisztematikusan irtották őket. Nem illik a Kanadáról ma kialakult képbe, egyértelmű, hogy ma már ez a hozzáállás semmilyen formában nem elfogadott és nem tapasztalható, de történelemként tény.
    • Hát sajnos nekem valószínűbb, hogy mivel kellett a hely, a terület a föld ahol éltek, ezért szerintem fogták és kiírtották egytől egyig őket. Valamilyen mondvacsinált okból elhívták őket a falu szélére, (ezért vannak a fegyverek a házakban) és bamm. :( Még akkor is, ha Kanadáról van szó, és nem az USA-ról. 
    • a szinesztezia betegseg, mikor az ember pl szineket hall. ezert nevezik az ilyen erzektarsitasokst is szinesztezianak.
  • 5. Készült a 80-as évek elején, Milánóban is egy hasonló kódex, Luigi Serafini tollából (Codex Serafinianus). a művész bevallotta, hogy a felnőtteknek szerette volna átadni vele az "első könyv" érzést, mint gyerekkorban, amikor még nem tudunk olvasni, csak a képeket nézegetjük áhítattal, és próbáljuk kitalálni, miről szól a könyv. Nemde itt is ez történt?
  • 8 általános iskola után  én nekem tőrténelem a kedvencem lett csak az a baj hogy átt vernek minket a történelemben  Kleopátra életét nem  ismerem  a filmet láttam de könyvet másképp irják le szerintem

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.