Hamarosan idén is kezdetét veszi a „szadista” kertészeti szezon! Mindig, amikor már úgy tűnik, hogy mindent elültettünk, átpalántáltunk, megtrágyáztunk, megmetszettünk, jön valami, amivel még mindig rengeteg a meló.
Tavaly nekem ez a befejezetlen dolog az új uborkás üvegház volt. Rengeteget szöszmötöltem vele.
Ennek megvolt az oka: a környékünkön évről-évre egyre jobban megszaporodtak az erős szelek és viharok, ezért a lehető legmasszívabb szerkezetet kellett építeni. A bolti üvegházakat egy szempillantás alatt elviszi a szél, az egyik ismerősöm bolti üvegházát például egy hét után egy heves vihar három telekkel odébb rakta.
Szóval az összes polikarbonát szemét a kukában landolt. Ezért tudtam, hogy az üvegházamat rendesen meg kell csinálnom.
Erről szeretnék ma dicsekedni kicsit!
Az új üvegházban izlandi módra csináltuk meg az uborkaágyásokat. Az egyik jó ismerősöm, aki videós és utazási blogger, tavaly járt ott egy hosszabb úton, és elmesélte, hogyan termesztik a zöldségeket az izlandiak az otthoni üvegházaikban.
Izland a szubarktikus régióban fekszik, de nem jellemző rá a zord éghajlat. Télen ritkán van -10 fok alatti hőmérséklet, de cserébe nyáron sincs különösebb hőség. Ezért az üvegházak és a zöldségek (meg mindenféle zöldek) minőségi ültetése az életben maradás kérdése.
Izlandon az üvegházakat vulkánok és gejzírek energiájával fűtik. Nálunk a Dunakanyarban ezekből egyik sincs. Természetesen nem fogok ásni egy több kilométer mély aknát, hogy elérjem az izzó lávát. Bár a feleségem néha olyan őrült mód dolgozik a kertben, hogy lehet, hogy titokban valami ilyesmit készít már közben!
De ez maradjon az ő titka! Engem viszont valami egy egészen más dolog érdekelt.
Magyarországon hagyományosan felkötözik az uborkát. Van, aki karókat használ, van, aki valami furfangos keresztrudakat „barkácsol”, van, aki régi nejlonharisnyából kötözget.
Az ismerősöm azonban elmesélte, hogy az izlandiak az üvegházaikban egyáltalán nem kötözik fel sem a paradicsomot, sem az uborkát.
Egyiket sem!
Az ő üvegházaikban magas ágyások vannak, amelyekben fűtőcsövek futnak, az ágyások fölött pedig egy speciális háló van kifeszítve. Amint az uborkapalánták elkezdenek indákat növeszteni, azonnal beleakadnak a hálóba, és elkezdenek felfelé kúszni.
Az összes zöld gyorsan befutja a hálót, az uborkák pedig lelógnak a két oldalán. Nem kell semmit felkötözni. Rengeteg időt és helyet takarít meg, ráadásul sokkal esztétikusabb, mint a kifeszített harisnyák vagy kötelek. Az uborkák beérése után a szárat levágják, és hagyják megszáradni. Ezután gyorsan és könnyen le lehet szedni a hálóról.
Amikor a feleségem megtudta ezt az uborkaültetési módszert… hát maradjunk annyiban, hogy nem hagyott nekem választási lehetőséget.
Úgyhogy ezúton is üdvözlöm a barátomat, aki mesélt erről az izlandi módszerről. Egy egész napomba telt megépíteni ezt a szerkezetet!
Az az egy dolog vigasztalt, hogy rögtön eldöntöttem, bárhogy is alakul, írok majd róla egy bejegyzést. Persze igyekeztem minél „szebbre” csinálni, de mivel nem volt kéznél speciális „izlandi” háló, el kellett mennem és venni egy sima műanyag hálót. Ennek az az előnye, hogy nem rothad és nem rozsdásodik.
Egyébként, szintén a barátom tanácsára, idén megcsinálom majd az uborkák felső öntözőrendszerét. Ha minden jól meg, egyszerűen megnyitom majd a csapot, és minden magától öntöződik – nem kell a slagot cipelni.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
