HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

Így néz ki Fukusima vörös-tilalmi zónája most, 6 évvel a nukleáris-katasztrófa után

A Fukusima I atomerőműben 2011. március 11-én, helyi idő szerint 14 óra 46 perckor, a tóhokui földrengés és az azt követő cunami hatására következett be végül az utóbbi évek egyik legszörnyűbb nukleáris katasztrófája. Most, 6 évvel később az atomerőmű környéke még mindig 3 tilalmi zónára van felosztva: zöld - nappal szabadon, éjszaka engedéllyel látogatható terület; sárga - napközben csak engedéllyel bejárható terület, melyet éjszaka rendőrök és katonák védenek; vörös - senki számára nem engedélyezett terület, ahol még mind a mai napig rendkívül magas a sugárzás és életveszélyes a tartózkodás. A speciális szakemberek által készített 26 fotónak hála most azonban mégis egy kis betekintést nyerhetünk a nagyközönség elől - egyébként - elzárt (vörös) terület titokzatos életébe.
    1. 1 A vörös tilalmi zóna akadállyal elzárt, katonákkal őrzött bejárata.


    2. 2 Zsákokba pakolt törmelékek és hulladékok, melyek mind a mai napig szennyezettek.


    3. 3 Egy meglepően jó állapotban maradt játékterem.


    4. 4 Az embereknek még az étkezésüket sem volt idejük befejezni, fejvesztve kellett menekülniük.


    5. 5 A szökőár által elsodort teherautó és üdítőautomata.


    6. 6 Egy bár, ahol a mai napig érintetlenül állnak az alkoholos üvegek a polcon.


    7. 7 Egy családi ház, ahová már valószínűleg sohasem térhetnek majd vissza a tulajdonosok.


    8. 8 Ajándékbolt.


    9. 9 Egy könyvesbolt, melyet alaposan átrendezett a földrengés.


    10. 10 Egy varroda, ahol már nem volt idő befejezni az épp készülő ruhadarabot.


    11. 11 És egy fodrászat, ahol valószínűleg szintén félbemaradt a hajvágás.


    12. 12 Ebből a kórházi ágyból valakinek olyan gyorsan kellett menekülnie, hogy a mankót sem volt ideje magával vinni.


    13. 13 Egy játszótér, ami nem hallott már gyerekkacajt, legalább 6 éve.


    14. 14 A vörös zóna mind a mai napig veszélyes emberre és állatra egyaránt.


    15. 15 Egy gimnázium tornaterme, melynek padlója beszakadt a földrengés következtében.


    16. 16 Egy tanterem, ahonnan a diákoknak szintén mindenüket hátrahagyva kellett menekülniük.


    17. 17 Az iskola könyvtára is magán hordozza a földrengés nyomait.


    18. 18 A váltócipőket sem volt már idő visszatenni a polcokra.


    19. 19 Az idő szó szerint megállt 2011. március 11-én.


    20. 20 Egyes nyomok, mint például az évek óta porosodó laptop letörölt kijelzője mégis arról árulkodik, hogy a fokozott védelem és életveszély ellenére, mégiscsak jártak emberek a vörös zónában.


    21. 21 Semmi sem képes életben maradni huzamosabb ideig.


    22. 22 Egy üzlet, ahol hogyha a földrengés nem verte volna le a polcról az árukat, még ma is úgy nézne ki, mintha csak egy vasárnap esti zárva tartás lenne, és holnap minden menne tovább a rendes kerékvágásban.


    23. 23 A vörös-tilalmi zóna, madártávlatból.


    24. 24 A tavasszal virágzó fák összképét csak az életveszélyes sugárzásra figyelmeztető táblák rontják kicsit.


    25. 25 A környék megtisztítása folyamatosan zajlik. Ahogy minden más törmeléket és hulladékot, úgy az autókat is egy helyre hordják a szakemberek.


    26. 26 Ideje elhagyni a vörös-zóna területét, itt ugyanis még védőruhában sem biztonságos.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.