Az automata váltó legfőbb „trükkje”, hogy a megfelelő sebességfokozatot a vezető beavatkozása nélkül választja ki. És itt jön a legfőbb kérdés…
Honnan tudja az automata váltó, hogy mikor kell váltania?
Kézi váltó esetén a vezető a váltáskor a fordulatszámmérő adataira és a mozgás dinamikájára, valamint a közlekedési helyzetre támaszkodik. Sőt, mindenféle műszer nélkül is egy tapasztalt vezető már érzi, hogy mikor és melyik sebességfokozat lesz jó a haladáshoz. Ez szó szerint hallható a motor működéséből.
Az, hogy az automata váltó egy adott pillanatban hogyan és miért vált, a váltó szerkezetétől és működési elvétől függ. Az automata váltók közé sorolható a robotváltó, a CVT-váltó és a klasszikus bolygóműves váltó. Nézzük meg, hogyan vált a bolygóműves.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az általános logika mindig nagyjából ugyanaz lesz (minden szerkezetben lesz egy sor érzékelő és vezérlő mechanika). Kivéve talán a CVT-váltót, amely a centrifugális erőnek köszönhetően működik. De akkor a többi rendszer honnan tudja, mikor kell váltani?
A klasszikus váltó szerkezete nagyon bonyolult. Nyomatékváltóból, hidraulikus tengelykapcsolóból, bolygóműves áttételekből, tengelykapcsolókból és érzékelőkből áll.
A nyomatékváltó köti össze a motort a hajtáslánccal, és hidraulikus tengelykapcsoló segítségével biztosítja a zökkenőmentes erőátvitelt. Amikor a motor forog, a hidraulikus tengelykapcsoló átadja a forgást a hajtáslánc bemenőtengelyére, elindítva a sebességváltási folyamatot.
Az egyik legfontosabb tényező, amely meghatározza, hogy az automata váltó mikor vált, az autó sebessége.
A sebességérzékelők mérik a bemenő és kimenő tengelyek forgási sebességét. Ezen értékek összehasonlításával a sebességváltó vezérlőegysége meg tudja határozni a megfelelő időpontot a sebességváltáshoz. A korai automata váltók ettől nagyon sokat szenvedtek, és képesek voltak „felforralni” magukat.
Pusztán a sebesség mérése nem a legpontosabb mutató. Ha az autó például sárban ragadt, az érzékelő azt mutatta, hogy a hajtáslánc forgási sebessége hatalmas. Az elektronikus agy azt hitte, hogy az autó száguld az autópályán, és 4. sebességfokozatba kapcsolt. Pedig az csak egy pocsolya volt. A több érzékelővel és továbbfejlesztett vezérlési algoritmussal rendelkező modernebb váltók szinte teljesen leküzdötték ezt a problémát.
A sebesség mellett az „agy” más változókat is figyelembe vesz, mint például a fojtószelep helyzetét és a motor terhelését. A fojtószelep helyzetérzékelője megállapítja, hogy a vezető mennyire erősen nyomja a gázpedált, a terhelésérzékelő pedig, furcsa módon, a motor üzemi terhelését méri.
Ezek a bemeneti adatok segítenek meghatározni az optimális sebességfokozatot az aktuális vezetési körülményekhez, biztosítva a zökkenőmentes gyorsulást és az üzemanyag-takarékosságot.
Az automata sebességváltó rendszerek érzékelők kombinációjára támaszkodnak az optimális sebességváltási időpont meghatározásához. Az olyan tényezők nyomon követésével, mint az autó sebessége, a fojtószelep helyzete és a motor terhelése, ezek a rendszerek biztosítják a zökkenőmentes sebességváltást és a hatékony erőátvitelt.
Annak ellenére, hogy sokan szidják az automata váltókat, valójában megbízhatóak. A modern rendszerek annyi érzékelővel vannak tele, mint égő a karácsonyfán. Néha az automata még pontosabban is választ sebességfokozatot, mint maga a vezető, mivel az algoritmus mindig pontosabban „számolja ki” a beérkező információkat.
Mindezek mellett a vezetőnek nem szabad kikapcsolnia az agyát, és ha észreveszi, hogy az autó hóban ragadt, nem kell céltalanul pörgetnie a kerekeket. A modern automaták valószínűleg helyesen választják ki a sebességfokozatot, de a megfelelő fokozat kiválasztásán túl számos más veszély is létezik a váltó számára. Például a túlmelegedés. Leggyakrabban a túlmelegedés és az automata „hintáztatási” (gyors előre-hátramenetbe kapcsolás, pl. sárba ragadáskor) kísérletei okozzák a meghibásodását.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
