A tevék nagyon hasonlónak tűnő állatok, de van egy részlet, amit lehetetlen nem észrevenni: egyesek hátán egy púp van, másokén kettő. Logikus kérdés merül fel: miért tette őket ilyenné a természet, és ad-e a második púp valamilyen különleges előnyt?
Valójában két különböző tevefajról van szó, amelyek teljesen eltérő körülményekhez alkalmazkodtak.
Egy púp a hőséghez, kettő a zordabb éghajlathoz
Az egypúpú tevét dromedárnak nevezik. Éppen őt képzelik el a legtöbben, amikor az arab sivatagokról, karavánokról és a Szaharáról beszélnek. A dromedárok Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és más forró régiókban terjedtek el.
A kétpúpú tevét baktriánnak hívják. Történelmi hazája Közép-Ázsia: Mongólia, Kína északi része, Kazahsztán és a szomszédos területek. Itt az éghajlat egészen más. Nyáron nagyon meleg lehet, télen pedig a hőmérséklet jóval nulla fok alá süllyedhet.
Ezért a baktrián masszívabbnak tűnik. Sűrűbb a szőrzete, rövidebbek a lábai, nehéz a teste és két púpja van. A dromedár ezzel szemben karcsúbb, magasabb lábú, és jobban alkalmazkodott az erős hőséghez.
Tehát a púpok száma nem az állat korával vagy nemével, hanem elsősorban a fajával és evolúciós történetével függ össze.
A púpokban nincsenek víztartalékok
A tevékkel kapcsolatos egyik legelterjedtebb mítosz az, hogy a púpjaikban vizet tárolnak.
Valójában ott zsírszövet található.
A púp egyfajta energiatartalék. Amikor kevés az élelem, a szervezet elkezdi felhasználni a felhalmozott zsírt. Ennek köszönhetően a teve hosszú ideig fennmaradhat olyan körülmények között, ahol rendszertelenül jut táplálékhoz.
Van egy további előnye is. Ha a zsír egyenletesen oszlana el az egész testen, az extra hőszigetelést hozna létre. Egy forró éghajlaton élő állat számára ez nem lenne túl kényelmes.
A teve a tartalékai nagy részét egy vagy két helyen, a hátán halmozza fel, a teste többi része pedig könnyebben adja le a felesleges hőt.
Amikor az állat hosszú ideig éhezik, a púp valóban összezsugorodhat, sőt, kissé meg is dőlhet. A normális táplálkozás után a készletek helyreállnak.
És akkor hogyan bírja a teve olyan sokáig víz nélkül?
A tevék azon képessége, hogy túléljék a kiszáradást, nem a púphoz, hanem az egész szervezet felépítéséhez kapcsolódik.
A veséik nagyon hatékonyan tartják vissza a vizet, ezért a vizeletük erősen koncentrált. A szervezet más módon is képes jelentősen csökkenteni a folyadékveszteséget.
A tevék a legtöbb háziállatnál észrevehetően nagyobb testtömeg-arányos vízveszteséget képesek elviselni. Ezenkívül a testhőmérsékletük napközben erősebben ingadozhat, mint az emberé. Ez lehetővé teszi az állat számára, hogy kevesebbet izzadjon nappal, és vizet takarítson meg.
Amikor a víz végül elérhetővé válik, a teve képes rövid idő alatt hatalmas mennyiséget meginni.
Érdekes az is, hogy a zsír lebontásakor bizonyos mennyiségű úgynevezett metabolikus víz keletkezik. De ez csak egy kiegészítő forrás, nem pedig egy hatalmas víztartály a púp belsejében.
Miért volt elég a dromedárnak egy púp?
Logikus feltételezni, hogy két púp kétszer annyi tartalékot jelent, de ez nem ennyire egyszerű.
A dromedárok és a baktriánok különböző evolúciós vonalakból származnak. Minden faj a saját környezetének nyomása alatt formálódott.
A dromedár számára különösen fontossá vált a hő hatékony leadásának képessége, a hosszú lábak és a viszonylag könnyű testalkat. Egy nagy zsírtartalék elegendőnek bizonyult.
A baktriánnak alkalmazkodnia kellett Közép-Ázsia kontrasztosabb éghajlatához, a hosszú vándorlásokhoz, a hideg telekhez és a kevésbé kiszámítható táplálékhoz. A teste masszívabbá vált, megjelent a sűrű szezonális szőrzet, a jellegzetes két púp pedig a faj sajátosságaként rögzült.
Ugyanakkor mindkét állat tökéletesen teljesíti ugyanazt a fő feladatot: ott élnek túl, ahol a legtöbb nagytestű emlős számára nagyon nehéz lenne.
Az egypúpú és kétpúpú tevéket akár keresztezni is lehet. A hibrideknél gyakran megjelenik egy hosszú vagy osztott púp, mintha a szülők közötti átmeneti változat lenne.
Ezért az egy és két púp nem ugyanazon állat jobb és rosszabb verziója. Ez két különböző stratégia a környezethez való alkalmazkodásra.
A dromedár a forró sivatagok specialistája lett, a baktrián pedig a zord sztyeppéké és Közép-Ázsia sivatagjaié. A púpok mindkettőnél elsősorban zsírtárolóként szolgálnak, és egyáltalán nem víztartályként.
