HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

11 elképesztő matek trükk, amit nem tanítanak az iskolában

    A matematika nem tartozik a legkönnyebb tantárgyak közé, ráadásul a matektanárok is minden más tantárgynál jobban szeretik túlbonyolítani még az egészen egyszerű alapokat is, így nem csoda, ha a gyerekek már egészen fiatal korukban megutálnak mindent ami a számokkal kapcsolatos.

    HIRDETÉS

    Pedig nem feltétlenül kellene, mert még ha sablon szövegnek is tűnik, a matematikának bizony megvan a maga szépsége, és még az egyébként nehezebb törteket is képesek lehetünk pofonegyszerű módszerekkel, fejben kiszámolni. Ehhez persze ismerni kell magukat a módszereket, amiket sajnos sokszor nem, vagy nem kellően tanítanak meg a diákoknak. Most 11 fantasztikus matek trükköt szedtünk össze nektek az internetről, melyek ha nem is megszerettetik majd mindenkivel a matekot, de garantáltan egy kis érdeklődést keltenek majd mindenkiben akik nem kattintottak el rögtön a ,,matek” szó hallatán! 🙂

    1. 1 Hogyan váltsunk át Celsius fokról Fahrenheit-re és vissza.

      Celsius FokrC3B3l Fahrenheitre C3A9s vissza 696x808

      Sokszor gondot szokott jelenteni a hőmérséklet területenként eltérő mértékegysége, ezzel a trükkel azonban nagyon pontosan és könnyen váltogathatunk a két mértékegység között!

    2. 2 Hogyan szorozzunk nagy számokat, gyorsan, fejben.

      KC3A9t nagy szC3A1m szorzata trC3BCkk 696x531

      Így már mindjárt egyszerűbb még a nagy számokkal való szorzás is!

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Hogyan szorozzunk bármilyen számot 11-el.

      BC3A1rmilyen szC3A1mnak a 11szerese

      Miért nem tanítottak ilyeneket a suliban?!? Sokkal érdekesebbek lettek volna a matekórák!

    4. 4 Egy titkos módszer, amivel egy életre megjegyezheted a π (PI) értékét.

      PI C389rtC3A9ke trC3BCkk

      Ha már minden kötél szakad, ezzel a módszerrel egy életre megjegyezheted a pi első 8 számjegyét… 🙂

    5. 5 Hogyan adjuk meg egy egész szám tört részét.

      Egy egC3A9sz szC3A1m tC3B6rtje

      Egyszerű és nagyszerű módszer egy egész szám valahányad részének kiszámolására és pontos megadására!

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 Hogyan határozzuk meg, hogy egy véletlenszerű dátum, milyen napra esik pontosan.

      Melyik napra esik

      Ehhez a kissé nehezebb módszerhez szükség lesz ERRE a weboldalra, ahol a különféle számkódokat találjátok.

      • Július hónap kódszáma az 5.
      • A hónap 20. napjának az értéke 6, mert 20-ban a 7 (egy hét = 7 nap) kétszer van meg, ami ugye 14. Végül 20-ból 14 az pedig 6.
      • 2069 értéke 2, mert a szökőév 2068 után 1 év telt el, ami a fenti weboldal segítségével megadja, hogy a 2069-es év értéke 2.
      • Ez összesen 13, amiből levonjuk a 7-et, mert ugye 7 napból áll egy hét, és máris megkapjuk a végeredményt, ami a 6, mint szombat, a hét hatodik napja.
      • Kissé bonyolult, de aki egyszer átlátja, az egy életre megjegyzi 🙂
    7. 7 Hogyan határozzuk meg a 9 szorzatait.

      9 Szorzatai trC3BCkk

    8. 8 Törtek összeadása és kivonása a PILLANGÓ módszer segítségével

      egyszeru matematikai trukk 7

      Egyszerű és zseniális módszer a törtekkel való számolásra, én meg emlékszem rengeteget erőlködtem mire végre összebírtam adni vagy kibírtam vonni ezeket fiatal koromban!

    9. 9 Hogyan számoljunk százalékot.

      EgyszerC5B1 szC3A1zalC3A9kszC3A1mC3ADtC3A1s trC3BCkk

      Százalékot számolni sokszor nehéz, különösen fejben, viszont ezzel a módszerrel soha többé nem fogunk elveszni a százalékok világában, ugyanis ennek a módszernek a segítségével gyorsan és pontosan határozhatjuk meg bármelyik egész szám X százalékát.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    10. 10 Hogyan jegyezzük meg, hogy merre áll a kacsacsőr.

      KacsacsC591r trC3BCkk

      Ne feledjétek, az aligátor mindig a nagyobb számot (finomságot) eszi meg! 🙂 Ennyire egyszerű, ezek után pedig nincs gyermek aki összekeverné őket!

    11. 11 Hogyan használjunk vonalakat a szorzáshoz.

      SzC3A1molC3A1s vonalakkal

      Ez egy régi japán trükk, annak idején a gyerekeket ezzel a módszerrel ismertették meg a ,,szorzás világával”. Egyszerű és hatásos!

      Na ugye, hogy nem is olyan bonyolult ez a matematika?  A tanároknak is csak ajánlani tudjuk, hogy bátran szemezgessenek a trükkök közül, hisz ezekkel a módszerekkel ha nem is egy életre szóló tananyagot lehet átadni a gyermekeknek, de élvezetesebbé és érdekesebbé lehet tenni vele a matek órákat, ha pedig a kis lurkók érdeklődést mutatnak a számok világa iránt, sokkal egyszerűbb lesz velük megértetni és megtanítani ezeket a néha bizony igen keszekusza dolgokat! Osszátok meg, hogy minél többen megismerjék ezeket az egyszerű és érdekes matek trükköket!

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 10. már óvodában is így tanítják a gyerekeimnek... és tanították nekem

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.